Úgy tűnt, hogy mondani akar valamit, esetleg gúnyos sértés vágni valamelyikünkhöz, de nem tette, mert épp mögötte lépett be Mr. Kacz. Őszintén örültem, hogy ő jött.
Miközben a tanár leült az asztalához, addig mindenki más is helyet foglalt.
- Vegyék elő a tankönyveiket, és nyissák ki a 124. oldalon. - és már el is kezdett írni a táblára. És innentől fogalmam sincs, hogy mi történt, mivel fülhallgatót raktam a fülembe és elindítottam rajta az egyik lejátszási listát miközben mindent elkezdtem firkálni ami a közelemben volt: kezemet, TK-et, füzetet, padot.. stb.
Hat óra múlva már az erdő felé sétálgattam Márk és Nina társaságában. Időközben kiderült, hogy Nina is jó fej, és a pandasmink alatt egy igazán kedves-legalábbis velem és az új fiú haverommal, Márkkal-szőke lány rejlik. Hamar megtaláltuk a közös hangot, így az órák után megbeszéltük, hogy kimegyünk az erdőbe.
Egy kitaposott ösvényen sétáltunk éppen, amikor a mellettem álló fekete hajú srác elővett egy dobozt amin azonnal kiszúrtam a feliratot: A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét! Kinyitotta, majd egy cigaretta szálat húzott ki belőle. Miután meggyújtotta, nekem is odanyújtotta a dobozt. Egy pillanatig elgondolkodtam, majd alig láthatóan megvontam a vállamat és kihúztam egy fehér szálat. Utánam Nina is követte a példámat. Elkértem Márktól az öngyújtót. Éppen emeltem a kezemet a számban lévő szálhoz, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Mind a hárman megfordultunk, és érdeklődve vizslattuk a 190 centi körüli, látszólag 19-20 éves, barna hajú és szemű srácot. Nem emlékeztem, hogy valaha találkoztam volna vele. Márk alig észrevehetően a fülembe súgott.
- Vigyázz, ez egy vadász. - súgta, majd újra az újonnal érkezett srácra szegezte tekintetét. Nekem ez az információ csak fokozta kíváncsiságomat.
***
A fiú amint beparkolt az akadémia parkolójába, elindult fölkeresni a lányt akiért jött. Nem tudta hogyan nézhet ki, mert csak annyira emlékezett, hogy amikor utoljára látta öt évvel ezelőtt, akkor koromfekete egyenes haja volt, amit mindig kibontva hordott és világoskék szeme, ami mindig ragyogott a boldogságtól. Lehet, hogy azóta befestette a haját, esetleg színezett kontaktlencsét hord, vagy amikor találkozik vele, éppen vörösen izzik.. mivel nővérétől kapott információk szerint Ő is azzá lett, ami ellen Joel harcol. Vámpír. A fiatalabbik testvérnek még belegondolni is szörnyű, hogy az ő régi szerelme is azzá vált.
Éppen az épület felé vette az irányt, amikor meglátott három sötét alakot az erdőbe vezető ösvényen menni. Még éppen nem tűntek el a sötét erdő félhomályában, ahova a hold fénye is alig szűrődik be a terebélyes lombok között. Két lány és egy fiú volt. Középen ment a srác, akinek fejére egy fekete kapucni volt húzva, és éppen egy fehér dobozt húzott elő egyik zsebéből. Jobb oldalán egy szőke gót lány sétált, balján pedig egy korom fekete, szögegyenes hajú lágy lépkedett fekete converseben. Éppen egy cigaretta szálat húzott ki a dobozból amit neki nyújtottak. Ahogy odafordult, csak egy pillanatra, de látszott világoskék szeme, ami szinte világított a sötétben. Joel ez alatt a pillanat alatt meggyőződött arról, hogy az a lány az akit keres, Aslie Bucovsky. Hirtelen ötlettől vezérelve elkiáltotta magát.. többször is.
- Aslie!
Mind a hárman megfordultak. Aslie érdeklődve vizslatta. Szájában lógott a cigarettaszál, jobb kezében pedig egy öngyújtót tartott. Annyira meglepődött, hogy elfelejtette meggyújtani a cigarettát. A szőke lány szeme egy pillanatig vörösen izzott föl, de utána csak ellenségesen méregette, míg a srác valamit Aslie fülébe súgott, aminek következtében a lánynak az arcán egy félmosoly jelent meg.
- Hát te? - kérdezte, némi gúnnyal a hangjában.
- Érted jöttem. - mondta Joel tárgyilagosan. Mind ledöbbentek, de hamar túltették magukat a dolgon. A szőke lány felvonta fél szemöldökét.
- Érte? - hitetlenkedett.
- Pontosan. - mire Aslie fölnevetett.
- Sok szerencsét. - hangjában most viszont már nagyonis érezhető volt a gúny. Majd elképesztő sebességgel beszáguldott az erdőbe. A másik két kísérője még egy pillantást vetettek a vadászra, majd ők is villám gyorsasággal eltűntek a sötétségbe.
Hirtelen lassú, gúnyos tapsolást hallott meg nem sokkal mögüle. Megfordult, és nővérét pillantotta meg, ahogy lassan lépkedve közelít felé. Joel tekintetével követte minden egyes lépését.
- Gratulálok öcsi. Ez aztán szép volt, igazi profira vall! - abba hagyta a tapsolást, és értetlenül meredt rá.
- Aly.. én csak.. ismerem őt még régről. És nem vagyok képes ártani neki, akár szavakkal, akár fizikailag. Sehogy! - fakadt ki a fiú. Nővére kínosan felnevetett.
- Ahogy elnéztem, ő nem így van ezzel! Szerintem azt se tudja, hogy egyáltalán ki a franc vagy! Ébredj már fel Joel! - kiabálta hisztérikusan Aly. A srácnak fájt ezt hallani, pedig szíve mélyén ő is tudta mindezt. Csak nem akarta elfogadni. Igaz, most jól lebőgött, az is lehet, hogy ezzel örökre elásta magát a kék szemű fekete angyalnál, de már nem tudta vissza forgatni az időt. Elhúzta a száját, és tanácstalanul nézett a nővérére, aki föl-le járkált.
***
Hirtelen megtorpantam. Megfordultam, és bevártam barátaimat. A cigi még nálam volt, így rágyújtottam. Nagyon jól esett. Letüdőztem a füstöt, majd szabályos karikában fújtam ki. Végigkövettem tekintetemmel ahogy az fölszáll, majd szétoszlik a levegőben. Éppen ekkor fékezett le mellettem Márk és Nina.
- Ez meg ki a franc volt? - kérdeztem tőlük. Nina megvonta a vállát.
- Joel Dawn. Vámpírvadász, és Aly öccse. Sosem bírtam a képüket. - mondta Márk. Az utolsó mondatnál önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Aham. Na mindegy is, inkább élvezzük ezt az éjszakát. Egyébként szerintem gyönyörű ez az erdő, csak fogalmam sincs, merre kell majd visszamenni. - aggodalmaskodtam. De nem csak ezért, hanem azért is, mert valahonnan nagyon ismerős volt a név. Joel Dawn.. mintha már hallottam volna valahol.
- Nyugi, én ismerem az erdő minden kis zugát. - mondta Nina, egy bátorító mosoly kíséretében.
Én némán bólintottam, majd megindultam az éjszakába.
2014. április 22., kedd
2014. április 10., csütörtök
9. fejezet: Az osztály
Úgy hat óra múlva kopogásra keltem föl. Lassan kikászálódtam az ágyból, és a bejárati ajtó felé csoszogtam. Közben belepillantottam a tükörbe. Egész normális fejem volt, csak a hajam olt összekócolódva.
Mikor az ajtóhoz értem és kinyitottam, az igazgatónőt láttam meg magam előtt. Szó nélkül bejött, kicsit arrébb lökve engem. Leült a kanapéra, én pedig mellé. Az előttünk lévő kis asztalra lerakott egy csomó iratot.
- Írja alá ezeket. Ma éjszaka már kezdhet is az osztályával. - mondta és a kezembe nyomott egy tollat. Túl lusta voltam ahhoz, hogy el is olvassam a papírokat. Inkább csak mindnek az aljára odafirkantottam az aláírásomat.
- Rendben, köszönöm. Nyolckor már legyen a 21-es teremben. Most van.. - megnézte a szoba falán lévő órát - délután négy óra. Van még négy órája összekészülni. A tankönyveket a padjában fogja megtalálni. Itt a névsor is és az ülésrend is. Majd tanulmányozza őket. - állt föl, és kiindult az ajtón. Még a válla fölött elköszönt, majd eltűnt a hosszú folyosón. Én pedig megnéztem a névsort. Rajta 12 név szerepelt Köztük az enyém, és még egy ismerős név is szerepelt. Péterfí Dániel.. hurrá. -_-
Így állt össze a lista:
Legalább nem Dani mellett kellett ülnöm.
Mikor az ajtóhoz értem és kinyitottam, az igazgatónőt láttam meg magam előtt. Szó nélkül bejött, kicsit arrébb lökve engem. Leült a kanapéra, én pedig mellé. Az előttünk lévő kis asztalra lerakott egy csomó iratot.
- Írja alá ezeket. Ma éjszaka már kezdhet is az osztályával. - mondta és a kezembe nyomott egy tollat. Túl lusta voltam ahhoz, hogy el is olvassam a papírokat. Inkább csak mindnek az aljára odafirkantottam az aláírásomat.
- Rendben, köszönöm. Nyolckor már legyen a 21-es teremben. Most van.. - megnézte a szoba falán lévő órát - délután négy óra. Van még négy órája összekészülni. A tankönyveket a padjában fogja megtalálni. Itt a névsor is és az ülésrend is. Majd tanulmányozza őket. - állt föl, és kiindult az ajtón. Még a válla fölött elköszönt, majd eltűnt a hosszú folyosón. Én pedig megnéztem a névsort. Rajta 12 név szerepelt Köztük az enyém, és még egy ismerős név is szerepelt. Péterfí Dániel.. hurrá. -_-
Így állt össze a lista:
- Alfa Róbert
- Álmossy Sándor
- Brit Nátália
- Bucovsky Aslie
- Déli Nina
- Fekete Tamás
- Francia Zsolt
- Hornyák Izabella
- Kirisits Márk
- Péterfi Dániel
- Szűcs Nikoletta
- Weisel Kelly
 |
| Ülésrend |
Négy óra múlva már kisiminkelve, fölöltözve és lezuhanyozva álltam a 21-es terem előtt, ami a harmadik emeleten helyezkedett el. Rajtam egy fekete csőgatya, egy fekete, szegecses cipő, egy fekete, koponyás póló és egy csomó szegecses kiegészítő volt. Hát.. kicsit sötétre vettem a figurát.
Mikor beléptem a terembe, azonnal az ablak melletti, utolsó padba levágtam a táskám, és fölültem az asztalra. Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm és üvöltettem a zenét. Szépen, lassan jöttek befelé az emberek, mígnem már csak Dani és a tanár hiányzott az óra elkezdéséhez. Ahogy végignéztem a termen, az ülésrend szerint meg tudtam állapítani, hogy ki kicsoda, mivel épp mindenki a helyén ült. Legalábbis úgy tűnt.
Osztálytársaim:
Lányok
 |
| Nátália |
.jpg) |
| Nikoletta |
 |
| Izabella |
 |
| Kelly |
 |
| Nina |
Fiúk:
 |
| Sándor |
 |
| Zsolt |
 |
| Tamás |
 |
| Robi |
 |
| Márk |
Hirtelen valaki megállt előttem. Az egyik srác volt, szerintem Márk. Fekete haja a szemébe lógott. Fekete pulcsijának a kapucnija a fején volt. Éppen engem vizslatott a szemével.
- Új vagy? - kérdezte.
- Igeen.. - húztam el a szót, miközben kiszedtem a fülhallgatót a fülemből. Vagyis csak az egyiket, a másikban még mindig üvöltött a Never surrender Érdeklődve néztem föl rá. Épp hogy beláttam a kapucnija alatt. Gyönyörű zöld szemei voltak. Orrában volt egy piercing. És a szemöldökén is. Hmm.. nekem a köldökömben van egy lódós piercing, ami fekete és a közepén egy kék kő van.
- Aham. És mennyi idős vagy? - kérdezte végül.
- Tízen nyolc. - válaszoltam egyszerűen. Ő pedig elmosolyodott.
- De úgy igazából, nem pedig kinézetre.
- Jaa.. hát úgy is tízen nyolc. - mondtam. Láthatóan meglepődött. Összevont szemöldökkel figyelt.
- Mér'? Mikor változtál át?
- Hmm.. ha jól számolom akkor úgy.. 16 órája kb. - húztam el a számat. Ő pedig elnevette magát.
- És azonnal itt kötöttél ki?! Hát gratu.
- Nem lennék itt, ha nem futottam volna össze Erminékkel! - sopánkodtam. Neki pedig lesápadt a vigyor az arcáról.
- Baszki. Itt vannak mind a hatan? - kérdezte. Én pedig utánaszámoltam. Aly, Szandra, Barbi, Ermin, Dani, Anti.. igen ez hat.
- Hát velük hurcoltak ide. Csak engem elvitt az igazgató, így nem tudom, hogy a többiekkel mi lett. Bár.. az osztályban elméletileg benne van Dani is.. - töprengtem. És épp ekkor lépett be az előbb említett fiú. Engem azonnal kiszúrt. És miután engem alaposan végigmért, csak utána nézett rá a mellettem ácsorgó srácra. Szinte lángolt a szeme a gyűlölettől.
2014. április 8., kedd
8. fejezet: Családok
***
Hat fiatal ballagott fel a lépcsőkön. Mindnek más kavargott az agyában. Volt aki dühöngött, volt aki aggódott, és volt aki nem tudta felfogni a történteket. Az utóbbiba tartozott Ermin, akit eddig másfele húzott a szíve, messze a barátnőjétől, de akkor, mikor látta új szerelmét kegyetlenül, mit sem törődve a másik épségével, szívtelenül kínozni egy hozzá (Erminhez), mondhatni közel álló személyt.. valahogy elbizonytalanodott. Eddig is gondolta, hogy kemény a csajszi, mikor pl Danival küzdött, de azt sosem gondolta volna, hogy ennyire gonosz és szívtelen..
***
Szemtől szembe álltam a férfival, és nem bírtam tovább.
- Mi a francért kellet ide hozniuk?? - kiáltottam, bár tudtam a választ. Hirtelen Whispers in the dark kezdett üvölteni a zsebemből, miközben a telefonom szétverte a combcsontomat. Gyorsan előkaptam és megnéztem a hívót:
Villogott a kijelzőn. Fölhúztam a zöld kis telefont majd beleszóltam.
Hat fiatal ballagott fel a lépcsőkön. Mindnek más kavargott az agyában. Volt aki dühöngött, volt aki aggódott, és volt aki nem tudta felfogni a történteket. Az utóbbiba tartozott Ermin, akit eddig másfele húzott a szíve, messze a barátnőjétől, de akkor, mikor látta új szerelmét kegyetlenül, mit sem törődve a másik épségével, szívtelenül kínozni egy hozzá (Erminhez), mondhatni közel álló személyt.. valahogy elbizonytalanodott. Eddig is gondolta, hogy kemény a csajszi, mikor pl Danival küzdött, de azt sosem gondolta volna, hogy ennyire gonosz és szívtelen..
***
Szemtől szembe álltam a férfival, és nem bírtam tovább.
- Mi a francért kellet ide hozniuk?? - kiáltottam, bár tudtam a választ. Hirtelen Whispers in the dark kezdett üvölteni a zsebemből, miközben a telefonom szétverte a combcsontomat. Gyorsan előkaptam és megnéztem a hívót:
 |
| ANYA |
- Helló - kicsit remegett a hangom.
- Mégis hol a fenében vagy?? - üvöltötte, magából kikelve. Még a mellettem álló pasas is hallotta, bár ő ki is kapta a telefont a kezemből. Értetlenül néztem föl rá.
- Adja vissza a telefonomat!! - ugráltam, miközben próbáltam elérni a föltartott SAMSUNG-ot. De nem jött össze.
- Rohadj meg! - hagytam ott. Ő meg közben beleszólt a készülékbe.
- Jó napot hölgyem!
- Mégis ki maga?? - hallottam a választ. Akaratlanul is elmosolyodtam az aggódó anyukámon.
- Khm.. azt nem mondhatom meg.. - válaszolta. Én meg elnevettem magamat.
- Nem mondhatja meg? Mi ez a szöveg? - nevettem. Majd visszavettem a telefonomat. - Nem lényeg. Biztonságban vagyok itt.. az akadémián. Max majd néha hazatelefonálok, na puszka anya. - tettem le, mielőtt válaszolni tudott volna. Majd elhaladtam a férfi mellett, és mosolyogva megveregettem a hátát.
- Nem élte volna túl, ha magánál hagyom a telefont. - majd beléptem a hálóba és lefeküdtem az ágyra. Bekapcsoltam a mobilinternetemet és beléptem a facebookra. Persze, modern tini.. vagyis fiatal felnőtthöz híven. Napi helyzet jelentés egy képpel együtt. A poszt:
Majd a zsebembe csúsztatva a telefont, elfeküdtem a kényelmes ágyon, és úgy 5 perc lazítás után bealudtam.
- Khm.. azt nem mondhatom meg.. - válaszolta. Én meg elnevettem magamat.
- Nem mondhatja meg? Mi ez a szöveg? - nevettem. Majd visszavettem a telefonomat. - Nem lényeg. Biztonságban vagyok itt.. az akadémián. Max majd néha hazatelefonálok, na puszka anya. - tettem le, mielőtt válaszolni tudott volna. Majd elhaladtam a férfi mellett, és mosolyogva megveregettem a hátát.
- Nem élte volna túl, ha magánál hagyom a telefont. - majd beléptem a hálóba és lefeküdtem az ágyra. Bekapcsoltam a mobilinternetemet és beléptem a facebookra. Persze, modern tini.. vagyis fiatal felnőtthöz híven. Napi helyzet jelentés egy képpel együtt. A poszt:
| Viszlát régi én, helló új én ^-^ |
***
A színes hajú lány már nem bírta tovább.
- Ez a lány nem normális! - rinyált Aly. Szandi és Barbi gyűlölettel teli pillantást vetettek felé. Ők már megkedvelték Asliet. Antónió viszont helyeslőn bólogatott, nála már elásta magát az újonnal érkezett kis szépség. A másik kettő fiú tartózkodott.
- Csak önvédelemből tette. - mondta hirtelen a szőke lány. Bár ő is tudta, hogy ez nem így volt.
- Önvédelemből?! Mégis mit tettem ellent, hogy ő "megvédte" magát ellenem? - akadt ki teljesen Aly.
- Hogy létezel.. - dünnyögte halkan Barbi. De a sértett lány így is meghallotta. És nagyot nézett.
- Jaa.. hogy az a gond, hogy létezem?! - tette a szája elé a kezét - Hát akkor bocsánat mindenkinek, hogy létezem. - fújtatott idegesen. Ermin-bár kicsit undorodva-átölelte barátnőjét, hogy megnyugtassa. Amitől emeletekkel följebb egy alvó, fekete hajú lánynak összeszorult a szíve.
***
(Most egy új szereplőről lesz szó, akinek nagy szerepe lesz majd a történetben. Egy kicsit belenézünk a mindennapjaiba. A neve: Joel Dawn. Francia és amerikai származású, de nincs akcentusa, csak ha akarja. Foglalkozása, majd ki fog derülni a történetből..)
Épp indult haza, mikor hívták. Az akadémiából jött a hívás, így biztos volt benne, hogy nem lesz rövid a beszélgetés. Félreállt a fekete BMW-vel és fölvette a telefont. Komoly hangon szólt bele a készülékbe.
- Önvédelemből?! Mégis mit tettem ellent, hogy ő "megvédte" magát ellenem? - akadt ki teljesen Aly.
- Hogy létezel.. - dünnyögte halkan Barbi. De a sértett lány így is meghallotta. És nagyot nézett.
- Jaa.. hogy az a gond, hogy létezem?! - tette a szája elé a kezét - Hát akkor bocsánat mindenkinek, hogy létezem. - fújtatott idegesen. Ermin-bár kicsit undorodva-átölelte barátnőjét, hogy megnyugtassa. Amitől emeletekkel följebb egy alvó, fekete hajú lánynak összeszorult a szíve.
***
(Most egy új szereplőről lesz szó, akinek nagy szerepe lesz majd a történetben. Egy kicsit belenézünk a mindennapjaiba. A neve: Joel Dawn. Francia és amerikai származású, de nincs akcentusa, csak ha akarja. Foglalkozása, majd ki fog derülni a történetből..)
| Joel Dawn |
- Itt Joel Dawn. Mit szeretne?
- Áh, na végre, hogy elértelek! - hallotta a már jól ismert női hangot. Elhúzta a száját.
- Igen, mit szeretnél?
- Képzeld, itt egy lány aki tetszhet neked! Mármint - nevetgélt a lány - nekem útban van, így segíthetnél eltávolítani, hisz olyan jó vadász vagy, és ő még a hasznodra is lehet! Tudom, hogy nem kedveled a herceg fiát-aki mellesleg a barátom-és ő belezúgott ebbe a kis szajhába! És majdnem meg is ölt az a kis rib..
- Oké, oké. Felfogtam! Nem kell tovább becsmérelni szegény lányt! - szakította félbe a fiú. Nem szerette, amikor így beszél a testvére, de mit tehetett ellene.. Hisz a nővére mindig kihasználta, hogy az öccse egy vámpírvadász. Hisz Aly egy vámpír volt, és a herceg fiának a csaja, így eléggé ismert volt. Sok hasznára a vadászok egyik oszlopos tagjának, Joelnek. Ezért kompromisszumot kötöttek. Mind a ketten segítenek egymásnak egyes ügyekben. Joel gyilkolt, Aly pedig amolyan besúgónak működött. - Mi a neve a lánynak?
- Aslie Bukovsky. - úgy ejtette ki a nevet, minta káromkodna.
- Értem. És nem tudod esetleg, hogy most hol tartózkodik? - érdeklődött. Bár ismerős volt neki ez a név, de már nem emlékszik, hogy honnan.
- Hát.. Az igazgatónő behurcolta az akadémiába. Szerintem még mindig valahol ott van. - agyalt a lány. Közben Joelnek valami beugrott.
- Fekete haja van, és nagyon világoskék szeme? - kérdezte.
- Igeeen.. - húzna el a szót. Sehogy sem tudott rájönni, hogy honnan ismerheti az öccse ezt a lányt. Viszont hallotta, ahogy a vonal túlsó végén az ifjabbik Dawn fájdalmasan felnyög.
- Sajnálom, de.. ezt nem tudom megtenni. - és kinyomta a telefont. Még hosszú percekig bámulta a sötét képernyőt, majd bepattant a kocsiba, és elhajtott, egyenesen az akadémiába vette az irányt.
- Aslie Bukovsky. - úgy ejtette ki a nevet, minta káromkodna.
- Értem. És nem tudod esetleg, hogy most hol tartózkodik? - érdeklődött. Bár ismerős volt neki ez a név, de már nem emlékszik, hogy honnan.
- Hát.. Az igazgatónő behurcolta az akadémiába. Szerintem még mindig valahol ott van. - agyalt a lány. Közben Joelnek valami beugrott.
- Fekete haja van, és nagyon világoskék szeme? - kérdezte.
- Igeeen.. - húzna el a szót. Sehogy sem tudott rájönni, hogy honnan ismerheti az öccse ezt a lányt. Viszont hallotta, ahogy a vonal túlsó végén az ifjabbik Dawn fájdalmasan felnyög.
- Sajnálom, de.. ezt nem tudom megtenni. - és kinyomta a telefont. Még hosszú percekig bámulta a sötét képernyőt, majd bepattant a kocsiba, és elhajtott, egyenesen az akadémiába vette az irányt.
2014. április 6., vasárnap
7. fejezet: Az akadémia
- Na ne mááár! - dobbantottam egyet a lábammal, mint egy hisztis kislány. Minden szem rám szegeződött.
- Mi a gond, kisasszony? - kérdezte a nő. Korához képest egész jól nézett ki. Persze akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire...
- Ki maga..? - fintorodtam el. Ellenségesen méregettem. Közben mellé csapódott kettő öltönyös figura.
- Ennek az akadémiának az igazgatónője.
- Akadémia?! - kerekedett el a szemem.
- Igen. Még Ermin úrfi apja, Lucien Antonescu hozta létre ezt az akadémiát, hogy a vámpírokat megtanítsa mindenre, amire szüksége van az "életben" maradáshoz. Meg mindenre amit tudnia kell a fajtájáról. - mondta. Ő még folytatta, de én már nem figyeltem rá. Erminre emeltem tekintetem. Ő is épp engem vizslatott. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. Viszont a szemem sarkából észrevettem ahogy Aly gonoszan mosolyogva figyel minket. Így történt az, hogy rajta is kipróbáltam azt, ami Antónión már sikerült. Képzeletbe kínoztam. És sikerült is. A kék-rózsaszín hajú lány hangosan fölkiáltott fájdalmában, és a földre rogyott, továbbra is üvöltve. A többiek azonnal köré gyűltek. Én félmosolyra húztam a szám és szépen lassan, ráérősen sétáltam oda hozzá. De továbbra is kínoztam. Mikor odaértem, Anti vádlón rám mutatott és szikrázó szemekkel szólt rám.
- Te..! Te csinálod! Azonnal hagyd abba! - kiáltotta magából kikelve.
- Én? - zökkentem ki az eddigi tevékenységemből, és ártatlanul pislogtam a fiúra. Aly viszont csak nehézkesen ült föl a földről. Mindenki engem nézett.
- Igen, te! Velem is ezt csináltad a konyh..
- Az csak önvédelem volt! - szakítottam félbe sértődötten. Még neki áll feljebb?!
- De akkor is megtetted!
- Te meg.. te meg bezártál! Fogalmam sincs, hogy mit akartál csinálni velem, de az biztos, hogy semmi jót! Bűzlöttél az alkuholtól! - kiáltottam.
- ELÉG! - állított meg minket a nő. - Te velem jössz! - ragadta meg a csuklómat. A lépcsőn húzott felfelé, be az épületbe. Az ajtó előtt még visszafordult egy pillanatra. - Maga és a barátai pedig menjenek a már megszokott szobáikba. Hamarosan Aslie kisasszony is csatlakozik magukhoz. - mondta Erminnek.
Berángatott az épületbe, föl egy hosszú lépcsőn. Mikor legközelebb megálltunk, egy nagy két szárnyas ajtó előtt álltunk. Fekete-piros fa ajtó volt. Nem tudtam sokáig nézegetni, mert betuszkolt a szobába, ami az ajtó mögött rejlett. Ámultan néztem végig a szobában, ahol szinte minden piros volt. Vagyis csak az íróasztal, a szék, a bőr kanapé, a kávézó asztal és az ablakok voltak feketék.
A nő levágott a kanapéra, majd beült az asztal mögé, a székre. Volt az asztalon egy gép, azon kezdett el hihetetlen sebességgel gépelni, és gépelni, és gépelni.. rám sem hederített. Én az ablakon néztem kifelé.
- Szóval Lucen Antunescu.. a könyvben amit olvasok, abban is egy ilyen nevű férfi szerepel. Meena Harperrel a főszerepben.. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen.
- Meena Harper.. - ismételte el a nő azt amit mondtam - Igen tudom kiről beszélsz. Tényleg létezett.. Viszont ez most nem lényeges. - jelentette ki - A nevem Veres Annamária. De itt leginkább csak Annamária tanárnőnek hívnak.
- Tanárnő..?! - kaptam rá a tekintetem.
- Igen. Mint mondtam ez egy akadémia. Most keresek magának egy osztályt, ami a képességéhez illik. Nagyon veszélyes és különleges erő birtokában van. - nézett rám egy pillanatra, de utána vissza is nézett a gép képernyőjére.
- Különleges erő, mi..?! - vontam fel a fél szemöldököm.
- Igen. Szinte semmit nem kell tennie ahhoz, hogy megkínozzon vagy esetleg meg is öljön valakit. Csak egyszerűen rá kell gondolnia. Talán mikor legutóbb találkoztam ilyen képességgel.. 300 éve volt talán.
- Várjunk csak! - tettem föl a kezemet - Megölni?? Az oké, hogy kínzom őket, de azért ezzel így ölni is tudok..? - hitetlenkedtem. Ezzel nagy hatalmam van. Sok gondolat kavargott az agyamban.
- Igen, tud.
- Király! - jelentettem ki, és elterültem a kanapén, kezemet a tarkóm mögé támasztottam és a lábamat fölraktam a kávézóasztalra. Annamária hitetlenkedve figyelte amit ténykedem. - Figy tanárnő. Egyáltalán minek hoztak ide?
- Amiért minden vámpírt. Legközelebb akkor kerül ki innen, ha kijárta az akadémiát. Táplálékot és lakhelyet, azaz kollégiumot biztosítunk. Mindent meg fog kapni amire szüksége lehet. - éppen ekkor jött be egy 25-26 körüli brutálhelyes srác - Mr. Kacz megmutatja a szobáját amíg én keresek magának osztályt.
- Khm.. - vizslattam a srácot. Rá se hederítettem az igazgatónőre - Ki az a Mr. Kacz? - mosolyogtam rá a férfira. Persze a kérdést a nőhöz intéztem.
- Ő - mutatott a huszonéves srácra - Ő itt Mr.Kacz tanár úr.
- Te? - kérdeztem tőle - Vagyis.. maga?
- Igen, én. - mosolygott rám felháborítóan csábítóan.
- És mit tanít, tanár úúr? - dobtam hátra fekete hajzuhatagom csábosan.
- Ha lehetne, Bucovsky kisasszony ne itt játssza magát, rendben? - rontott el mindent a tanárnő. Gyűlölettel teli pillantást vetettem rá, majd fölpattanva a kanapéról a tanár úrhoz lépkedtem.
Ő kinyitotta előttem az ajtót én pedig kiléptem. Mielőtt visszacsukódott volna a kétszárnyú ajtó, az igazgatónő utánam kiabált. Unottan fordultam vissza.
- Az Alys ügyről pedig még beszélni fogunk. Nehogy azt higgye, hogy ezt csak így szó nélkül megúszhatja! - közölte szigorúan. Én csak forgattam a szemem, majd elindultam a hosszú folyosón helyeske mögött.
Úgy körülbelül az épület másik végében, egy emelettel feljebb a 124. szoba volt az enyém. Mr. Kacz a kezembe adta a kulcsot. Én pedig direkt úgy vettem el, hogy kezeink összeérjenek. Erre ő csak elmosolyodott, majd további jó pihenést kívánt. Nagy bánatomra szépen lassan eltűnt a látókörömből. Mikor újra visszakerültem a valóságba, beléptem az ajtón. Egy vörös kanapé volt benne előtte egy száz éves TV-vel. A fal fekete volt vörös rózsákkal díszítve. Abban az épületben minden fekete-vörös színben pompázott.
A "nappaliból" három ajtó nyílt. Az egyik mögött egy fürdő rejtett WC-vel és fürdőkáddal, amihez csatlakozott egy zuhanyzó is. A második ajtó egy hálóba vezetett. Benne egy franciaágy, egy ruhásszekrény és egy tükör. Ugyanazzal a színvilággal, mint az épület többi pontján. A harmadik ajtón belépve csak egy hűtőt láttam. Amint kinyitottam, hirtelen magamtól kezdtem undorodni, amiért nekem erre szükségem van. A hűtő tele volt véres tasakokkal. De a legijesztőbb, hogy ahelyett, hogy felfordult volna a gyomrom, megéheztem.. vérre. Éreztem,ahogy a szemfogaim megint szúrni kezdenek.
Mielőtt hozzá értem volna bármelyikhez is, visszacsaptam a hűtő ajtaját és hátat fordítottam neki. Viszont azzal a lendülettel fel is sikítottam.
- Hát maga? - néztem fel a közel 195 centis férfira aki fekete öltönyt és fekete napszemüveget hordott. Tiszta James Bond kinézete volt.. és ő hozott minket ide a három társával. Ellenségesen méregettem. Mondjuk, elég kicsinek nézhettem ki mellette a magam 166 centiével. Szemfogaim még mindig kint voltak, tűhegyesen. Támadásra készen voltam, főleg az új képességemmel.
- Ügyes! Ügyesen vissza tudta fogni magát. A legtöbb újszülött azonnal ráveti magát a hűtőre, de maga visszatartotta magát, attól függetlenül, hogy farkaséhes. Ez erős önkontrollra utal. - magyarázta, tök barátságosan. Na nekem ez új volt a múltkori erőszakkal betuszkolós a kocsiba szitu után. Értetlenül pislogva néztem föl rá.
- Aha biztos. - bólogattam, majd kicsit arrébb tolva elindultam az ajtó felé. Ő pedig jött utánam.. mindenhova.
A nappali közepén megálltam, és felé fordultam. Fél szemöldökömet felvonva vártam a magyarázatát. Amit meg is kaptam.
- Nekem kell letesztelnem, hogy van-e egyáltalán értelme, hogy tanítsunk, vagy egyáltalán "életben" tartsunk. - magyarázta. Nekem pedig elkerekedett a szemem.
- Mi a gond, kisasszony? - kérdezte a nő. Korához képest egész jól nézett ki. Persze akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire...
- Ki maga..? - fintorodtam el. Ellenségesen méregettem. Közben mellé csapódott kettő öltönyös figura.
- Ennek az akadémiának az igazgatónője.
- Akadémia?! - kerekedett el a szemem.
- Igen. Még Ermin úrfi apja, Lucien Antonescu hozta létre ezt az akadémiát, hogy a vámpírokat megtanítsa mindenre, amire szüksége van az "életben" maradáshoz. Meg mindenre amit tudnia kell a fajtájáról. - mondta. Ő még folytatta, de én már nem figyeltem rá. Erminre emeltem tekintetem. Ő is épp engem vizslatott. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. Viszont a szemem sarkából észrevettem ahogy Aly gonoszan mosolyogva figyel minket. Így történt az, hogy rajta is kipróbáltam azt, ami Antónión már sikerült. Képzeletbe kínoztam. És sikerült is. A kék-rózsaszín hajú lány hangosan fölkiáltott fájdalmában, és a földre rogyott, továbbra is üvöltve. A többiek azonnal köré gyűltek. Én félmosolyra húztam a szám és szépen lassan, ráérősen sétáltam oda hozzá. De továbbra is kínoztam. Mikor odaértem, Anti vádlón rám mutatott és szikrázó szemekkel szólt rám.
- Te..! Te csinálod! Azonnal hagyd abba! - kiáltotta magából kikelve.
- Én? - zökkentem ki az eddigi tevékenységemből, és ártatlanul pislogtam a fiúra. Aly viszont csak nehézkesen ült föl a földről. Mindenki engem nézett.
- Igen, te! Velem is ezt csináltad a konyh..
- Az csak önvédelem volt! - szakítottam félbe sértődötten. Még neki áll feljebb?!
- De akkor is megtetted!
- Te meg.. te meg bezártál! Fogalmam sincs, hogy mit akartál csinálni velem, de az biztos, hogy semmi jót! Bűzlöttél az alkuholtól! - kiáltottam.
- ELÉG! - állított meg minket a nő. - Te velem jössz! - ragadta meg a csuklómat. A lépcsőn húzott felfelé, be az épületbe. Az ajtó előtt még visszafordult egy pillanatra. - Maga és a barátai pedig menjenek a már megszokott szobáikba. Hamarosan Aslie kisasszony is csatlakozik magukhoz. - mondta Erminnek.
Berángatott az épületbe, föl egy hosszú lépcsőn. Mikor legközelebb megálltunk, egy nagy két szárnyas ajtó előtt álltunk. Fekete-piros fa ajtó volt. Nem tudtam sokáig nézegetni, mert betuszkolt a szobába, ami az ajtó mögött rejlett. Ámultan néztem végig a szobában, ahol szinte minden piros volt. Vagyis csak az íróasztal, a szék, a bőr kanapé, a kávézó asztal és az ablakok voltak feketék.
A nő levágott a kanapéra, majd beült az asztal mögé, a székre. Volt az asztalon egy gép, azon kezdett el hihetetlen sebességgel gépelni, és gépelni, és gépelni.. rám sem hederített. Én az ablakon néztem kifelé.
- Szóval Lucen Antunescu.. a könyvben amit olvasok, abban is egy ilyen nevű férfi szerepel. Meena Harperrel a főszerepben.. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen.
- Meena Harper.. - ismételte el a nő azt amit mondtam - Igen tudom kiről beszélsz. Tényleg létezett.. Viszont ez most nem lényeges. - jelentette ki - A nevem Veres Annamária. De itt leginkább csak Annamária tanárnőnek hívnak.
- Tanárnő..?! - kaptam rá a tekintetem.
- Igen. Mint mondtam ez egy akadémia. Most keresek magának egy osztályt, ami a képességéhez illik. Nagyon veszélyes és különleges erő birtokában van. - nézett rám egy pillanatra, de utána vissza is nézett a gép képernyőjére.
- Különleges erő, mi..?! - vontam fel a fél szemöldököm.
- Igen. Szinte semmit nem kell tennie ahhoz, hogy megkínozzon vagy esetleg meg is öljön valakit. Csak egyszerűen rá kell gondolnia. Talán mikor legutóbb találkoztam ilyen képességgel.. 300 éve volt talán.
- Várjunk csak! - tettem föl a kezemet - Megölni?? Az oké, hogy kínzom őket, de azért ezzel így ölni is tudok..? - hitetlenkedtem. Ezzel nagy hatalmam van. Sok gondolat kavargott az agyamban.
- Igen, tud.
- Király! - jelentettem ki, és elterültem a kanapén, kezemet a tarkóm mögé támasztottam és a lábamat fölraktam a kávézóasztalra. Annamária hitetlenkedve figyelte amit ténykedem. - Figy tanárnő. Egyáltalán minek hoztak ide?
- Amiért minden vámpírt. Legközelebb akkor kerül ki innen, ha kijárta az akadémiát. Táplálékot és lakhelyet, azaz kollégiumot biztosítunk. Mindent meg fog kapni amire szüksége lehet. - éppen ekkor jött be egy 25-26 körüli brutálhelyes srác - Mr. Kacz megmutatja a szobáját amíg én keresek magának osztályt.
- Khm.. - vizslattam a srácot. Rá se hederítettem az igazgatónőre - Ki az a Mr. Kacz? - mosolyogtam rá a férfira. Persze a kérdést a nőhöz intéztem.
- Ő - mutatott a huszonéves srácra - Ő itt Mr.Kacz tanár úr.
- Te? - kérdeztem tőle - Vagyis.. maga?
- Igen, én. - mosolygott rám felháborítóan csábítóan.
- És mit tanít, tanár úúr? - dobtam hátra fekete hajzuhatagom csábosan.
- Ha lehetne, Bucovsky kisasszony ne itt játssza magát, rendben? - rontott el mindent a tanárnő. Gyűlölettel teli pillantást vetettem rá, majd fölpattanva a kanapéról a tanár úrhoz lépkedtem.
Ő kinyitotta előttem az ajtót én pedig kiléptem. Mielőtt visszacsukódott volna a kétszárnyú ajtó, az igazgatónő utánam kiabált. Unottan fordultam vissza.
- Az Alys ügyről pedig még beszélni fogunk. Nehogy azt higgye, hogy ezt csak így szó nélkül megúszhatja! - közölte szigorúan. Én csak forgattam a szemem, majd elindultam a hosszú folyosón helyeske mögött.
Úgy körülbelül az épület másik végében, egy emelettel feljebb a 124. szoba volt az enyém. Mr. Kacz a kezembe adta a kulcsot. Én pedig direkt úgy vettem el, hogy kezeink összeérjenek. Erre ő csak elmosolyodott, majd további jó pihenést kívánt. Nagy bánatomra szépen lassan eltűnt a látókörömből. Mikor újra visszakerültem a valóságba, beléptem az ajtón. Egy vörös kanapé volt benne előtte egy száz éves TV-vel. A fal fekete volt vörös rózsákkal díszítve. Abban az épületben minden fekete-vörös színben pompázott.
A "nappaliból" három ajtó nyílt. Az egyik mögött egy fürdő rejtett WC-vel és fürdőkáddal, amihez csatlakozott egy zuhanyzó is. A második ajtó egy hálóba vezetett. Benne egy franciaágy, egy ruhásszekrény és egy tükör. Ugyanazzal a színvilággal, mint az épület többi pontján. A harmadik ajtón belépve csak egy hűtőt láttam. Amint kinyitottam, hirtelen magamtól kezdtem undorodni, amiért nekem erre szükségem van. A hűtő tele volt véres tasakokkal. De a legijesztőbb, hogy ahelyett, hogy felfordult volna a gyomrom, megéheztem.. vérre. Éreztem,ahogy a szemfogaim megint szúrni kezdenek.
Mielőtt hozzá értem volna bármelyikhez is, visszacsaptam a hűtő ajtaját és hátat fordítottam neki. Viszont azzal a lendülettel fel is sikítottam.
- Hát maga? - néztem fel a közel 195 centis férfira aki fekete öltönyt és fekete napszemüveget hordott. Tiszta James Bond kinézete volt.. és ő hozott minket ide a három társával. Ellenségesen méregettem. Mondjuk, elég kicsinek nézhettem ki mellette a magam 166 centiével. Szemfogaim még mindig kint voltak, tűhegyesen. Támadásra készen voltam, főleg az új képességemmel.
- Ügyes! Ügyesen vissza tudta fogni magát. A legtöbb újszülött azonnal ráveti magát a hűtőre, de maga visszatartotta magát, attól függetlenül, hogy farkaséhes. Ez erős önkontrollra utal. - magyarázta, tök barátságosan. Na nekem ez új volt a múltkori erőszakkal betuszkolós a kocsiba szitu után. Értetlenül pislogva néztem föl rá.
- Aha biztos. - bólogattam, majd kicsit arrébb tolva elindultam az ajtó felé. Ő pedig jött utánam.. mindenhova.
A nappali közepén megálltam, és felé fordultam. Fél szemöldökömet felvonva vártam a magyarázatát. Amit meg is kaptam.
- Nekem kell letesztelnem, hogy van-e egyáltalán értelme, hogy tanítsunk, vagy egyáltalán "életben" tartsunk. - magyarázta. Nekem pedig elkerekedett a szemem.
2014. április 2., szerda
6. fejezet: Elrabolva
Szembe találtam magam egy vörösen izzó szempárral, ami nem máshoz tartozott, mint..
- Antónió?! - meredtem a fiúra hitetlenül. Egy félmosoly jelent meg az arcán, és vészesen közel hajolt hozzám.
- Szia cica! - lehellete bűzlött az alkuholtól. Nem emlékeztem, hogy bármikor is láttam volna Antit piálni.
Pillanatok alatt az ajkaimra tapasztotta a száját, de annyira gyorsan, hogy még védekezni sem tudtam. És erősebb is volt nálam, így eltolni sem tudtam magamtól. Képzeletben már elképzeltem, ahogyan a földön fetreng kínjában, fájdalmában.
- Áááá...! - üvöltött és hátrálni kezdett, fejét fogva. Következő pillanatban a szemem láttára a földre esett, és ahogy elképzeltem, úgy kínlódott a földön. Én elsikítottam magamat, és az ajtóhoz rohantam. Ami történetesen be volt zárva. A kulcs pedig Antónió zsebében volt. Rémülten, és az idegtől remegő kézzel fordultam vissza a fiú felé, aki viszont már nem fetrengett a földön. Haragtól izzó szemekkel közeledett felém. Szemében láttam az agressziót, és (új) kiváló érzékeim miatt nagyon töményen éreztem a belőle áramlóm alkoholszagot. Ijedten léptem hátrább, neki az ajtónak. Amint éreztem a hátamnál a kilincset, őrült módon elkezdtem dörömbölni az ajtón, segítségért kiáltozva. Semmi válasz. Összekapartam maradék bátorságomat, és újból elképzeltem, ahogyan összerogy a fájdalomtól, ami újra meg is történt a valóságban is. Amíg a földön feküdt, én óvatosan kicsempésztem a kulcsot, és minél gyorsabban elmentem még a konyha közeléből is. Kirohantam a sátor ajtaján. Két fekete autó állt előtte.
Engem azonnal megperzselt a nap. Mind a két kocsiból kiszálltak ketten-ketten. Az egyik pasas megragadott a karomnál fogva és betuszkolt a jobboldalon lévő kocsiba, míg a másik három a sátorba bent be. A férfi rám zárta a kocsit és ő is bement a sátorba. Nem sokkal később Barbival, Szandrával, Alyvel, Danival, Antónióval és Erminnel jöttek vissza. Barbit, Szandit és Alyt mellém tuszkolták be, míg a fiúkat a másik kocsiba. A fekete öltönyös pasasok is beültek előre, és elindultunk.. valahova.
- Most mégis hova megyünk? - előzött meg a kérdéssel hisztérikus hangon Aly. Gyilkos pillantást vetettem felé. Viszont a két öltönyös hapsi meg sem szólalt.
Úgy bő 3 órával később egy nagy épület előtt lassítottunk, mert a (hatalmas) kapu zárva volt. Az épület kinézete szinte ugyan olyan volt mint a Mesen kastélyé, legalábbis kívülről.
Egy hapsi kijött egy fülkéből, ami a közvetlenül a kapu mellett volt. A sofőrünk felmutatott valami kártyát. A kapus pasas elvette, alaposan megnézte, majd némán bólintva visszaadta a kártyát. Vissza besétált a fülkébe. A kapu csigatempóban kezdett kinyílni. Én már nem bírtam tovább.
- Antónió?! - meredtem a fiúra hitetlenül. Egy félmosoly jelent meg az arcán, és vészesen közel hajolt hozzám.
- Szia cica! - lehellete bűzlött az alkuholtól. Nem emlékeztem, hogy bármikor is láttam volna Antit piálni.
Pillanatok alatt az ajkaimra tapasztotta a száját, de annyira gyorsan, hogy még védekezni sem tudtam. És erősebb is volt nálam, így eltolni sem tudtam magamtól. Képzeletben már elképzeltem, ahogyan a földön fetreng kínjában, fájdalmában.
- Áááá...! - üvöltött és hátrálni kezdett, fejét fogva. Következő pillanatban a szemem láttára a földre esett, és ahogy elképzeltem, úgy kínlódott a földön. Én elsikítottam magamat, és az ajtóhoz rohantam. Ami történetesen be volt zárva. A kulcs pedig Antónió zsebében volt. Rémülten, és az idegtől remegő kézzel fordultam vissza a fiú felé, aki viszont már nem fetrengett a földön. Haragtól izzó szemekkel közeledett felém. Szemében láttam az agressziót, és (új) kiváló érzékeim miatt nagyon töményen éreztem a belőle áramlóm alkoholszagot. Ijedten léptem hátrább, neki az ajtónak. Amint éreztem a hátamnál a kilincset, őrült módon elkezdtem dörömbölni az ajtón, segítségért kiáltozva. Semmi válasz. Összekapartam maradék bátorságomat, és újból elképzeltem, ahogyan összerogy a fájdalomtól, ami újra meg is történt a valóságban is. Amíg a földön feküdt, én óvatosan kicsempésztem a kulcsot, és minél gyorsabban elmentem még a konyha közeléből is. Kirohantam a sátor ajtaján. Két fekete autó állt előtte.
Engem azonnal megperzselt a nap. Mind a két kocsiból kiszálltak ketten-ketten. Az egyik pasas megragadott a karomnál fogva és betuszkolt a jobboldalon lévő kocsiba, míg a másik három a sátorba bent be. A férfi rám zárta a kocsit és ő is bement a sátorba. Nem sokkal később Barbival, Szandrával, Alyvel, Danival, Antónióval és Erminnel jöttek vissza. Barbit, Szandit és Alyt mellém tuszkolták be, míg a fiúkat a másik kocsiba. A fekete öltönyös pasasok is beültek előre, és elindultunk.. valahova.
- Most mégis hova megyünk? - előzött meg a kérdéssel hisztérikus hangon Aly. Gyilkos pillantást vetettem felé. Viszont a két öltönyös hapsi meg sem szólalt.
Úgy bő 3 órával később egy nagy épület előtt lassítottunk, mert a (hatalmas) kapu zárva volt. Az épület kinézete szinte ugyan olyan volt mint a Mesen kastélyé, legalábbis kívülről.
 |
| Mesen kastély |
- Mi ez, az FBI?! Amúgy is, ez a XXI. század! Mi ez az épület?? És mért nem lehet gyorsabban kinyitni ezt a rohadt kaput???? - üvöltöttem, majd nagyot sóhajtva visszadőltem az ülésre, nagy hanggal. Viszont az öltönyösök-szokásukhoz híven-továbbra sem voltak hajlandók se válaszolni, vagy egyáltalán megszólalni.
Begurultunk a kapun belülre, egészen egy lépcsőig. Ott megállt, és minket pedig kipateroltak a kocsiból. Ugyanígy a fiúkat is. Mikor mindenki kiszállt a kocsi továbbgördült. Mind meglepődve néztünk utánuk.
- Hé! Jöjjenek vissza! - kiáltotta hisztérikusan Szandra. Én csak csalódottan vettem tudomásul, hogy minket bizony itt hagytak.. valakik. Egy női hang szólalt meg a lépcső tetejéről.
- Á! Már vártuk magukat! Ermin úrfi. - hajolt meg a 40-50 körüli nő Ermin előtt. Én pedig értetlenül meredtem hol a nőre, hol Erminre, hol pedig a csapatunk másik felére, akik viszont cseppet sem tűntek meglepődtnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)