- Nem értem mi üthetett belé. Azt hittem több esze van annál, hogy csak úgy befusson abba a rohadt erdőbe! - dühöngtem. Dühös voltam rá, mert ekkora hülyeséget csinált.. miattam. Még csak jóban sem vagyunk.. vagy voltunk.
- Khm.. ebbe a "rohadt erdőbe". - javított ki a szöszi. Én pedig megtorpantam, majd értetlenül vizslattam.
- Tessék?
- Ahova befutott, az ez az erdő. Csak hogy az akadémia el van rejtve.. Pontosabban, ha valaki hivatalos az akadémiába, az előbb vagy utóbb eltalál oda, de ha nem.. akkor itt fog meghalni. - a végét már alig hallhatóan mondta.
- Nem! Az nem lehet! Mond, hogy csak szívatsz! - kiáltottam magamból kikelve.
- Nem, sajnos nem viccelek. Ez így van. Viszont mi még megtudjuk találni a öcsédet, és velünk együtt ő is bejuthat az akadémiába. Csak az a gond hogy bazinagy ez az erdő.
- Na efelől semmi kétségem. Na de akkor húzzunk bele, különben soha nem találjuk meg azt a kis hülyét.
Majd újra begyorsítottam. Ermin pedig követett.
***
- Hát ez könnyebb volt mint hittem. Pont olyan hülye vagy, mint a nővéred!
- Aslei nem is hüly.. na jó, ezt még én sem hiszem el. Oké, ő tényleg hülye, de én nem! Kezdjük ott, hogy én fiú vagyok, ő pedig hozzád hasonlóan egy HP. - mondta a székhez kötözött 13 éves srác, a fogva tartójának, Alynek. A lánynak még nem sokkal ez előtt támadt az ötlete, hogy cserével visszaszerzi a szőke herceget. Éppen egy barlangban volt, ahol rátalált Jonra. Egyszerűbb volt, mint gondolta.
- Mit jelent a HP? - kérdezte a lány. A srác, aki deszkás cuccban virított, gonosz mosolyra húzta a száját, de nem válaszolt. Csak bámulta a lányt. Aly pedig ezt nem bírta, és idegesen, természetfeletti hangon fölüvöltött, Jon pedig kis híján megsüketült.
***
Mind a ketten megtorpantunk. Egyszerre.
- Ez mi volt? - kérdeztem először én.
- Aly. - világosított föl a szőke srác. Én pedig a név hallatán összeszorítottam az ajkaimat, majd minden erőmet összeszedve a hang irányába iramodtam.
- Szép, okos, jó fej lány, de van egy hibája.. - suttogta Ermin. - Asleiii! Leszokhatnál már erről a szó nélkül elrohansz dologról! - kiáltott utánam, majd követett.
***
- Hol van?! Há?! Itt kéne lennie! Egyáltalán, hogy fordulhatott ez elő?! Innen elméletileg nem lehet csak úgy elszökni! - akadt ki teljesen a bombázó tanárnő. Ám az igazgatóhelyettes nyugodt hangon válaszolt.
- Nem is. Majd visszajön. - legyintett, majd körülnézett a szobában.
- Tessék?! Ennyi? Majd visszajön?! És ha nem, akkor mi lesz?
- Majd mi megkeressük. Egyébként sem juthat messzire. Tele van vérfarkasokkal az erdő.
- Nem, az kizárt!
- De, igen. Csak ezt nem szeretjük hirdetni, mivel sok gazdag család küldi ide a gyerekét, jó sok pénzzel együtt, ami a miénk. És ha tudomást szereznének azokról a szörnyekről, biztos, hogy nem engednék őket ide. - magyarázta. - És erről csak én, és az igazgató tud.
- Mi-micsodaa? - jött egy vékonyka hang a hátuk mögül. Mind a ketten megfordultak, és szembe találták magukat egy goth lánnyal. Szeme egy pillanatra vörösen izzott a dühtől, majd azzal a lendülettel elmosolyodott. - Igazgatóhelyettes úr! Minek köszönhetem, hogy megjelent szerény kis hajlékunkban?
- Nikki, nem tu.. - kezdte a férfi, de a fekete hajú lány közbevágott.
- Nilsei. - javította ki.
- Tessék?
- A nevem Nilsei, nem Nikki.
- Ja, jó rendben. Szóval nem tudod véletlenül, hogy merre van az unokatestvéred?
- Melyik? Mert sok van...
- Aslei. - "Persze az ő nevét tudja.." gondolta a lány.
- Mindig itt szokott lenni. Amikor elmentem itt ült az ablakban, és ha jól emlékszem... igen, azt hiszem épp Erminnel beszélgetett.
Mind a kettő tanár hitetlenkedve nézett először rá, majd egymásra.
- Mármint Ermin úrfi?
- Öhm, asszem. Ja, igen ő. Mer?
- És ő itt van? - kérdezte most már a tanárnő az igazgatót.
- Nem tudom. - mondta, majd kivonultak a szobából, el a jobb szárnyból, hogy megkeressék a fiút. Nilsei még nézte egy darabig a csukott bejárati ajtót, majd előkapta a telefonját.
- Halló? - szólt bele egy férfi hang.
- Szia, Joel! Itt Nilsei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése