13. fejezet: Testvéri szeretet

Mikor földet értünk beszáguldottunk az erdőbe, továbbra is kézenfogva. Nekem meg majd kiugrott a szívem a helyétől, úgy zakatolt. Meg persze az adrenalin is úgy döntött, hogy velem jön.
Fél óra barangolás után, pont napfelkeltekor egy tóhoz értünk. Leültünk a fűbe egymás mellé, míg kezeink összekulcsolva feküdtek köztünk. Mélyen egymás szemébe néztünk. Ajkaink közeledtek egymáshoz, s mikor egymáshoz értek, a gyomromban repdeső lepkék háromnegyede kipurcant. Szenvedélyesen csókolt, úgy, mintha már évek óta csak erre várt volna. Én pedig legszívesebben ugráltam volna örömömben. Néhány másodperc múlva szétváltunk, de nekem az is egy örökké valóságnak tűnt. Szorosan hozzábújtam, míg ő átkarolta a derekamat. Így néztük a gyönyörű napfelkeltét, és az aranyhidat a tavon. Olyan romantikus volt! Egészen addig, míg egy gépies hangon, hangosan üvöltő emberke meg nem törte a varázst. Gyorsan előkaptam a telefonomat, és sóhajtva szóltam be, miközben közvetlenül a tóparthoz sétáltam, egyedül hagyva Ermint.
 - Mi az, anya? - szóltam bele, nem túl lelkesen.
 - Figyelj, kicsim! Ez nagyon fontos. - hangja nyugtalan volt, és hallani lehetett rajta, hogy sírt.
 - Hé, nyugi. Mond.. - próbáltam nyugtatni mindkettőnket, mivel kicsit rám is átragadt anyukám nyugtalansága.
 - Az ö..öcséd, meg..megszö..megszökött! - szipogta, én meg kiejtettem a kezemből a telefont. Nem pont erre számítottam.
 - Hé, Aslie, mi a baj? - hallottam Ermin aggódó hangját. Közvetlenül mögöttem állt, de nekem mégis olyan távolinak tűnt a hangja. Összekuporodva ültem le a földre, míg a szőke srác felvette a telefont a földről, és beleszólt.

***
 - Halló?
 - Te ki vagy, és hol van Aslie?? - kérdezte a nő Ermintől, akit csöppet sem lepett meg egyik kérdés sem.
 - Ermin, de ez nem lényeges. Aslie pedig leejtette a telefonját, és összekuporodva mered a tóra, ahol vagyunk. De mi történt? - ismertette a helyzetet röviden.
 - Értem, de honnan ismered a lányomat?
 - Hát.. az hosszú.. - húzta el a száját a szöszi. - De mondja el nekem, hogy mi történt én pedig majd elmondom Asleinek. Mert hogy most nem fog tudni beszélni vele, az száz százalék.
Némi csönd következett. Az aggódó anyuka épp mérlegelte a helyzetet, majd arra jutott, hogy semmit sem veszthet vele. Nagyot sóhajtva beleegyezett.
 - Rendben, elmondom. De akkor légyszíves mond el Asleinek is.
 - Persze, ez természetes. Na de akkor gyerünk! - unszolta Ermin Aslei anyját.
 - Oké, szóval.. Jon megszökött. Nem bírta, hogy nem tudta mi lett a nővérével. Mikor utoljára látta, akkor nem is ismert rá, aztán eltűnt. Mesélte, hogy hosszú szemfogai voltak, és hogy a szemei vörösen izzottak. Ráadásul megharapta! Addig nem hittünk neki, amíg meg nem mutatta a nyomot a kezén. Akkor kezdtünk mi is aggódni Aslei miatt, de amikor felhívtuk, nagyon úgy tűnt, hogy jól van. Már csak azt nem tudtuk, hogy hova lett. A rendőrök sem tudták megtalálni, sőt el is tűntek a nyomozás során. Azóta senki nem mer a lányunk keresésére indulni. Se az egyetlen fiunkéra sem! Őt pedig akkor láttuk utoljára, amikor beszaladt az erdőbe, hátha valahol ott bújt el Aslei. De azóta sem került elő egyikük se. - ekkor az anyuka olyan szitkozódást hallhatott a fiútól, amit még soha az életében. - De azt legalább tudom, hogy Aslei nincs egyedül. - mondta, némi gúnnyal a hangjában, de rögtön stílust váltott. - De kérlek, legalább azt mond meg, hogy hol vagytok! - hallotta Ermin a vonal túlsó végéből.
 - Figyeljen hölgyem, mert ez eléggé bonyolu.. - mondta volna a srác, semmi lesajnálással a hangjában, viszont az anyuka félbeszakította.
 - Azt hiszed, hogy hülye vagyok? Hm? Hát képzeld, hogy..
 - Nem, nem! Semmi ilyenre nem gondoltam. Csak ez tényleg nagyon bonyolult, és nem mindennapi dolog. Bár az én - és most már Aslei - életében annak bizonyul, viszont a halandóknak kicsit, hogy is mondjam..
 - Magas. - segítette ki halkan Aslei, de a szemét továbbra sem vette le a tóról. Megszólalt, jó jel!
 - Hogy érted azt, hogy halandó? Ugyan már, nem léteznek természetfeletti dolgok. Mind csak kitaláció, tündérmese.  - okoskodott az anyuka.
 - Hát akkor a lánya és a fia is csak egy kitaláció. - mondta lazán a fiú, mire Aslei már felkapta a fejét.
 - Mi? Jon is.. vámpír lett? De hogy?! - értetlenkedett. Ermin letette a telefont, majd odadobta a lánynak, aki továbbra is hitetlenkedve nézett rá.

 ***
 - Megharaptad. - jött a válasz. Némi szemrehányást véltem felfedezni a hangjában. Ami később már kicsit erőteljesebb lett. - Mégis miért haraptad meg? Még nem is volt öntudatod! Ráadásul a te mesédben megfékezted magadat!
 - Mert én meg is fékeztem! Nem emlékszem, hogy meg is haraptam volna.. - gondolkoztam. - De inkább keressük meg! Minthogy azzal foglalkozzunk, hogy ki harapott meg kit. Most már nem tök mindegy? - pattantam föl. Bár a választ meg sem várva, máris az erdő szélénél álltam. Ermin elképedve nézett rám.
 - Hogy?! Ezt mégis miként tervezed? Ráadásul én még azt sem tudom, hogy hogyan néz ki... - mondta, miközben utánam jött.
 - Áh, ezen könnyen segíthetünk. - kaptam elő a mobilom, majd megnyitottam az öcsém facebook profilját. Tényleg, a héten volt a szülinapja! - Tessék. - nyújtottam oda a telefont Erminnek aki alaposan megnézte a képet.

Jon Bukovscy 

 - Ez 12 éves?! - nézett nagyot.

 - Ő már 13 éves. - javítottam ki. 

 -Aha, oké. - hagyta rám. 

Én még egy utolsó pillantást vettem a gyönyörű tájra, majd nagy lélegzetet véve nekiiramodva bevágtáztam az erdőbe. Még hallottam amint Ermin nagyot sóhajt, majd ő is utánam jött.

A tónál gubbasztva..