3. fejezet: Találkozás

Hirtelen ötlettől vezérelve fölpattantam és előkaptam az egyik nagyobb méretű sporttáskám. A táskával a kezemben odapattantam a gardróbomhoz és az összes ruhámat belesöpörtem a zsákba. Majd a ruhakupacot követte a laptop, smink, Meg Cabot -Olthatatlan vágy és Mélyharapás, telefon és még minden hasznos dolog ami kelhet. És meglepetésemre (igaz, nagy küszködés árán) minden belefért a táskába. Pakolás közben hallottam a dörömbölés az ajtómon és a kétségbeesett kiabálásokat, meg a szidásokat (menjek ki és miért támadtam meg az öcsémet), de én nem reagáltam.
Kinyitottam az ablakot és kiugrottam a másodikról. Ez persze sokkal egyszerűbb volt úgy, hogy vámpír lettem. Tökéletesen érkeztem és amint földet értek lábaim, rohantam is mint a szél. Át a közeli mezőn és be a mély erdőbe. Már kilóméterekre voltam házunktól, de még mindig nem fáradtam el, nem kapkodtam levegőért és a nem is fájt az oldalam.
Mikor már az erdő közepe felé voltam megálltam. Hallottam valamit a közelből. Zöldfülű létemre azonnal kimeresztettem szemfogaim és úgy forogtam össze-vissza, keresve a hang forrását. Nevetéseket és szófoszlányokat hallottam. Más szóval még távol voltak. A hangok irányába indultam, de akkor nem rohantam, inkább figyelmesen nézelődtem, hátha megtalálom a zajforrást. Persze szemfogaim továbbra is kint voltak és (gondolom) szemeim vörösen izzottak a vak sötétségben.
Némi gyaloglás után tűz fényét véltem felfedezni nem sokkal előttem. Körülötte egy nevetgélő társaság ült ha jól láttam öten voltak. Három fiú és két lány. Közelebb lépkedtem hozzájuk. Szemfogaim visszahúztam és megpróbáltam lenyugodni, így visszaállítani eredeti szemszínemet. Sikerült is.
Kiléptem egy bokor mögül, egyenesen a társaság elé. Mind értetlenül meredtek rám. Egyszer csak az egyik srác (21-22 körülinek tűnt) fölpattant, és ellenségesen végigmért.
- Ki vagy? - kérdezte. De teljesen biztos voltam abban, hogy ez a hang nem emberi volt.
- A-aslie Bucovsky.. - mondtam félve. Megszokott magabiztosságomnak nyoma sem volt.
- Mit keresel itt ilyenkor? - hangjából ítélve nem sok jót gondolhatott.
- Megszöktem otthonról. - vallottam be őszintén. Mind az ötüknek elkerekedett a szeme és értetlenül meredtek rám. Ettől azonnal zavarba is jöttem.
- De mégis miért? - kérdezte végül egy másik srác. Olyan 19-20 körüli lehetett. Szőke haja kócosan (de beállítva) lógott bele tengerkék szemébe.
- Hát.. az hosszú. - mondtam - Meg nem is hinnétek nekem. - Most komolyan, ki hinné el, hogy vámpír lettem, majdnem megtámadtam az öcsémet és ezért menekültem el otthonról?!
- Na meséld csak. Nekünk már semmi sem új. - mosolygott kedvesen és rejtélyesen a szőke. Tekintetétől még jobban zavarba jöttem, bár ez valamivel másabb volt mint előbbi.
- Komolyan! Hülyének fogtok nézni! - makacskodtam tovább.
- Ugyan.. - került hirtelen mellém a harmadik. Nagyon közel hozzám.. - vagy inkább szeretnél a reggelim lenni? - suttogta a fülembe. Egy pillanatig lefoglalt a reggeli jelző, mivel sötét volt, de amint éreztem a nyakamon a lehelletét, majd valami megszúrt, azonnal észbe kaptam.
- Hé, hagyd abba! - szólt rá a (látszólag) középső srác. Én viszont (nagy meglepetésükre) egy pillanat alatt megváltoztam. Szemfogaim előjöttek és vörös szemem szinte már világított a tűz mellett. Még régen jártam önvédelmi tanfolyamra, így az új sebességemmel és a tanfolyamon tanultakkal egy pillanat alatt felülkerekedtem. Gonosz mosolyra húzva a számat méregettem ellenfelemet. 22-23 körüli volt.
- Ugye ezt még te sem hitted el?! - mondtam gúnyosan. A srác újra támadt, amit én újra kivédtem. És ez így ment még egy darabig. Pontosabban egészen addig, míg a szőke közénk nem állt és el nem kiáltotta magát.
- Elég! - üvöltötte. Hangja víszhangzott az erdőben.