- Mi a gond, kisasszony? - kérdezte a nő. Korához képest egész jól nézett ki. Persze akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire...
- Ki maga..? - fintorodtam el. Ellenségesen méregettem. Közben mellé csapódott kettő öltönyös figura.
- Ennek az akadémiának az igazgatónője.
- Akadémia?! - kerekedett el a szemem.
- Igen. Még Ermin úrfi apja, Lucien Antonescu hozta létre ezt az akadémiát, hogy a vámpírokat megtanítsa mindenre, amire szüksége van az "életben" maradáshoz. Meg mindenre amit tudnia kell a fajtájáról. - mondta. Ő még folytatta, de én már nem figyeltem rá. Erminre emeltem tekintetem. Ő is épp engem vizslatott. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. Viszont a szemem sarkából észrevettem ahogy Aly gonoszan mosolyogva figyel minket. Így történt az, hogy rajta is kipróbáltam azt, ami Antónión már sikerült. Képzeletbe kínoztam. És sikerült is. A kék-rózsaszín hajú lány hangosan fölkiáltott fájdalmában, és a földre rogyott, továbbra is üvöltve. A többiek azonnal köré gyűltek. Én félmosolyra húztam a szám és szépen lassan, ráérősen sétáltam oda hozzá. De továbbra is kínoztam. Mikor odaértem, Anti vádlón rám mutatott és szikrázó szemekkel szólt rám.
- Te..! Te csinálod! Azonnal hagyd abba! - kiáltotta magából kikelve.
- Én? - zökkentem ki az eddigi tevékenységemből, és ártatlanul pislogtam a fiúra. Aly viszont csak nehézkesen ült föl a földről. Mindenki engem nézett.
- Igen, te! Velem is ezt csináltad a konyh..
- Az csak önvédelem volt! - szakítottam félbe sértődötten. Még neki áll feljebb?!
- De akkor is megtetted!
- Te meg.. te meg bezártál! Fogalmam sincs, hogy mit akartál csinálni velem, de az biztos, hogy semmi jót! Bűzlöttél az alkuholtól! - kiáltottam.
- ELÉG! - állított meg minket a nő. - Te velem jössz! - ragadta meg a csuklómat. A lépcsőn húzott felfelé, be az épületbe. Az ajtó előtt még visszafordult egy pillanatra. - Maga és a barátai pedig menjenek a már megszokott szobáikba. Hamarosan Aslie kisasszony is csatlakozik magukhoz. - mondta Erminnek.
Berángatott az épületbe, föl egy hosszú lépcsőn. Mikor legközelebb megálltunk, egy nagy két szárnyas ajtó előtt álltunk. Fekete-piros fa ajtó volt. Nem tudtam sokáig nézegetni, mert betuszkolt a szobába, ami az ajtó mögött rejlett. Ámultan néztem végig a szobában, ahol szinte minden piros volt. Vagyis csak az íróasztal, a szék, a bőr kanapé, a kávézó asztal és az ablakok voltak feketék.
A nő levágott a kanapéra, majd beült az asztal mögé, a székre. Volt az asztalon egy gép, azon kezdett el hihetetlen sebességgel gépelni, és gépelni, és gépelni.. rám sem hederített. Én az ablakon néztem kifelé.
- Szóval Lucen Antunescu.. a könyvben amit olvasok, abban is egy ilyen nevű férfi szerepel. Meena Harperrel a főszerepben.. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen.
- Meena Harper.. - ismételte el a nő azt amit mondtam - Igen tudom kiről beszélsz. Tényleg létezett.. Viszont ez most nem lényeges. - jelentette ki - A nevem Veres Annamária. De itt leginkább csak Annamária tanárnőnek hívnak.
- Tanárnő..?! - kaptam rá a tekintetem.
- Igen. Mint mondtam ez egy akadémia. Most keresek magának egy osztályt, ami a képességéhez illik. Nagyon veszélyes és különleges erő birtokában van. - nézett rám egy pillanatra, de utána vissza is nézett a gép képernyőjére.
- Különleges erő, mi..?! - vontam fel a fél szemöldököm.
- Igen. Szinte semmit nem kell tennie ahhoz, hogy megkínozzon vagy esetleg meg is öljön valakit. Csak egyszerűen rá kell gondolnia. Talán mikor legutóbb találkoztam ilyen képességgel.. 300 éve volt talán.
- Várjunk csak! - tettem föl a kezemet - Megölni?? Az oké, hogy kínzom őket, de azért ezzel így ölni is tudok..? - hitetlenkedtem. Ezzel nagy hatalmam van. Sok gondolat kavargott az agyamban.
- Igen, tud.
- Király! - jelentettem ki, és elterültem a kanapén, kezemet a tarkóm mögé támasztottam és a lábamat fölraktam a kávézóasztalra. Annamária hitetlenkedve figyelte amit ténykedem. - Figy tanárnő. Egyáltalán minek hoztak ide?
- Amiért minden vámpírt. Legközelebb akkor kerül ki innen, ha kijárta az akadémiát. Táplálékot és lakhelyet, azaz kollégiumot biztosítunk. Mindent meg fog kapni amire szüksége lehet. - éppen ekkor jött be egy 25-26 körüli brutálhelyes srác - Mr. Kacz megmutatja a szobáját amíg én keresek magának osztályt.
- Khm.. - vizslattam a srácot. Rá se hederítettem az igazgatónőre - Ki az a Mr. Kacz? - mosolyogtam rá a férfira. Persze a kérdést a nőhöz intéztem.
- Ő - mutatott a huszonéves srácra - Ő itt Mr.Kacz tanár úr.
- Te? - kérdeztem tőle - Vagyis.. maga?
- Igen, én. - mosolygott rám felháborítóan csábítóan.
- És mit tanít, tanár úúr? - dobtam hátra fekete hajzuhatagom csábosan.
- Ha lehetne, Bucovsky kisasszony ne itt játssza magát, rendben? - rontott el mindent a tanárnő. Gyűlölettel teli pillantást vetettem rá, majd fölpattanva a kanapéról a tanár úrhoz lépkedtem.
Ő kinyitotta előttem az ajtót én pedig kiléptem. Mielőtt visszacsukódott volna a kétszárnyú ajtó, az igazgatónő utánam kiabált. Unottan fordultam vissza.
- Az Alys ügyről pedig még beszélni fogunk. Nehogy azt higgye, hogy ezt csak így szó nélkül megúszhatja! - közölte szigorúan. Én csak forgattam a szemem, majd elindultam a hosszú folyosón helyeske mögött.
Úgy körülbelül az épület másik végében, egy emelettel feljebb a 124. szoba volt az enyém. Mr. Kacz a kezembe adta a kulcsot. Én pedig direkt úgy vettem el, hogy kezeink összeérjenek. Erre ő csak elmosolyodott, majd további jó pihenést kívánt. Nagy bánatomra szépen lassan eltűnt a látókörömből. Mikor újra visszakerültem a valóságba, beléptem az ajtón. Egy vörös kanapé volt benne előtte egy száz éves TV-vel. A fal fekete volt vörös rózsákkal díszítve. Abban az épületben minden fekete-vörös színben pompázott.
A "nappaliból" három ajtó nyílt. Az egyik mögött egy fürdő rejtett WC-vel és fürdőkáddal, amihez csatlakozott egy zuhanyzó is. A második ajtó egy hálóba vezetett. Benne egy franciaágy, egy ruhásszekrény és egy tükör. Ugyanazzal a színvilággal, mint az épület többi pontján. A harmadik ajtón belépve csak egy hűtőt láttam. Amint kinyitottam, hirtelen magamtól kezdtem undorodni, amiért nekem erre szükségem van. A hűtő tele volt véres tasakokkal. De a legijesztőbb, hogy ahelyett, hogy felfordult volna a gyomrom, megéheztem.. vérre. Éreztem,ahogy a szemfogaim megint szúrni kezdenek.
Mielőtt hozzá értem volna bármelyikhez is, visszacsaptam a hűtő ajtaját és hátat fordítottam neki. Viszont azzal a lendülettel fel is sikítottam.
- Hát maga? - néztem fel a közel 195 centis férfira aki fekete öltönyt és fekete napszemüveget hordott. Tiszta James Bond kinézete volt.. és ő hozott minket ide a három társával. Ellenségesen méregettem. Mondjuk, elég kicsinek nézhettem ki mellette a magam 166 centiével. Szemfogaim még mindig kint voltak, tűhegyesen. Támadásra készen voltam, főleg az új képességemmel.
- Ügyes! Ügyesen vissza tudta fogni magát. A legtöbb újszülött azonnal ráveti magát a hűtőre, de maga visszatartotta magát, attól függetlenül, hogy farkaséhes. Ez erős önkontrollra utal. - magyarázta, tök barátságosan. Na nekem ez új volt a múltkori erőszakkal betuszkolós a kocsiba szitu után. Értetlenül pislogva néztem föl rá.
- Aha biztos. - bólogattam, majd kicsit arrébb tolva elindultam az ajtó felé. Ő pedig jött utánam.. mindenhova.
A nappali közepén megálltam, és felé fordultam. Fél szemöldökömet felvonva vártam a magyarázatát. Amit meg is kaptam.
- Nekem kell letesztelnem, hogy van-e egyáltalán értelme, hogy tanítsunk, vagy egyáltalán "életben" tartsunk. - magyarázta. Nekem pedig elkerekedett a szemem.
Halihó! :) Nagyon tetszik és örülök, hogy hosszabb, mint az előző fejezetek ^^ kíváncsian várom a folytatást :))
VálaszTörlésSzió! Nagyon köszönöm :3 és örülök, hogy tetszett. Igen, az előző eléggé.. rövidke lett, ezért most hosszabbat írtam.
VálaszTörlésÉs remélem, hogy a következő is tetszeni fog ^-^